22 jún

Általános iskola Újfehértón

altalanos iskola ujfeherton

62 év után újra van általános iskola az Újfehértói Református Egyházközség tulajdonában.

A gyülekezet 2012-ben kapott használati jogot egy önkormányzati tulajdonban lévő iskolai és óvodai épületre. Hosszas tárgyalásokat követően, állami segítséggel a református egyház most megvásárolja az ingatlanokat a helyi önkormányzattól, mintegy 232 millió forintért. Az ünnepélyes aláíráskötéskor elhangzott, az ingatlanok megvásárlása nem csak büszkeséggel, hanem felelőséggel is jár.

Elsősorban a református hitre nevelés az, amire hangsúlyt kell hogy helyezzünk. – mondta Baracsi István, az Újfehértói Református Egyházközség lelkipásztora – Az Úr Jézus Krisztusra, mint alapot tekintve kell, hogy felépítsük a jövendő nemzedéknek az életét. Hisszük azt, hogy az Anyaszentegyház jövője a gyermekeknek a nevelésében tanításában valósul meg. Úgy tekintünk ezekre a gyermekekre, mint a jövő olyan nemzedékére akik azokat az értékeket hordozzák magukban, amit Istenünk, a világosság istene sugároz arra a kis közösségre.

Meggyőződéssel vallom és tudom, hogy az Egyházi kézben lévő iskolák nagyon jó iskolák – mondta Simon Miklós, fideszes országgyűlési képviselő – és szerettem volna, hogyha Újfehértó is részesedik ebből. Ugye működik a görög katolikus iskola, a római katolikusok kezében is van egy gimnázium Újfehértón és a református egyház pedig rászolgált arra, hogy 62 év után újra egyházi iskola legyen az az iskola.