08 Már

Észak-Korea feladná a nukleáris programját

kim

Korábban beszámoltunk arról, hogy az EU kemény, Észak-Koreát érintő szabályozásokat vezetne be, amennyiben az ázsiai ország nem hagy fel a nukleáris fegyverteszteléssel. A gyakorlat azt mutatja, hogy a nyomásgyakorlás hatással lehetett az országra.

Kim Dzsongun két napon át látta vendégül a tíztagú dél-koreai küldöttséget. A fiatal koreai vezető azt mondta, hogy hajlandó leszerelni az atomrakétáit, ha megfelelő biztonsági garanciát kap. Ehhez, állítása szerint “őszinte tárgyalásokra” lenne szükség az Egyesült Államokkal. Az USA hivatalos álláspontja az, hogy a tárgyalásokra csakis azt követően kerülhet sor, hogy Észak-Korea leállította nukleáris és rakétaprogramját.

Észak-Korea költségvetését jelentősen megterheli ez a fegyverkezési program, ami a lakosság életvitelén is meglátszik. A kínaiak, mint Észak-Korea szövetségesei már évek óta a polgári gazdaság fellendítésére buzdítják az ország legfelsőbb vezetőjét, akinek régi álma az hogy a Fehér Házban tárgyalhasson az USA elnökével.

Forrás: FrissMédia