05 jan

Milliárdos sporttámogatások

nyiregyhazi stadion

Több mint 15 milliárd forint támogatás érkezik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe sportinfrastruktúra fejlesztésére, ez derül ki egy december végén megjelent kormányhatározatból.

A legnagyobb beruházás Nyíregyházát érinti, itt 10,3 milliárd forintból épül új, 8000 férőhelyes stadion. Emelllett a megyeszékhelyen az Aqua SE is 750 millió forint támogatást kapott új uszoda építésére, illetve145 millió forintot ítéltek oda jégpályaépítésre a Szabolcsi Jégsport Egyesületnek. A tervek szerint a legtöbb beruházás Kisvárdán valósulhat meg, 2,2 milliárd forintból lovasakadémia és termálvizes lórehabilitációs központot, 800 millió forintból pedig küzdősportok házát alakítanak ki. Emellett a labdarúgóakadémia fejlesztésére 700 millió, a kézilabda akadémia és a Rétközi Teniszakadémia pedig egyaránt 250-250 millió forint pluszpénzből gazdálkodhat. A Magyar Közlöny egy másik számából pedig az derül ki, hogy Nyíregyháza a következő években egy ultramodern versenypályával is gazdagodhat. Ez igazi mérföldkő lenne a hazai motorosportéletben, hiszen a középső országrészben több pálya is elérhető, ám a keleti határ mentén égető szükség lenne egy ilyen létesítményre. Az első lépések már meg is történtek, hivatalosan is felkérték Seszták Miklós fejlesztési minisztert és Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy azonnal vizsgálják meg a nyíregyházi motorsportaréna megvalósítására irányuló beruházási program kidolgozásának lehetőségeit, illetve már a lehetséges helyszínek keresése is megkezdődött.