09 Már

Nem találtak csellengő diákokat

ifjusag

A vásárosnaményi rendőrök iskolát kerülő fiatalokkal nem találkoztak ellenőrzésük során.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság és a BEREGTÖT Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai ellenőrizték március 7-én Vásárosnamény belvárosában az iskolát kerülő, tanköteles jogú gyerekeket. Az ellenőrzés során nem találtak csellengő diákokat.

A rendőrség rendszeresen tart ilyen jellegű ellenőrzéseket. A program célja kettős: a fiatalok felelősségérzetének fokozása, valamint védelmük, hogy az iskolakerülés vagy a szökés ideje alatt ne váljanak bűncselekmény áldozatává.

A rendőrség tanácsai az ilyen helyzetek elkerülésére:

– Alkalomszerűen ellenőrizzék, és bizonyosodjanak meg arról, hogy gyermekük valóban beért-e az iskolába, és érdeklődjenek a pedagógusoktól, hogy minden tanórán jelen volt-e!

– Amennyiben arra gyanakszanak, hogy a gyermek iskolaidőben tanulás helyett a csellengést választja, beszélgessenek el vele, és tisztázzák az iskolakerülés okát!

– Amennyiben szükséges, forduljanak szakemberhez, vegyék igénybe pszichológus segítségét!

Forrás: police.hu