08 Már

Támogatás a nőknek

nyudíjas

A kormány szerint a nők helyzetének javítása elválaszthatatlan a családok és a gyerekvállalás támogatásától – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Novák Katalin azt mondta, meggyőződésüket a számok is alátámasztják, hiszen ma Magyarországon a 40 év feletti nők 91 százaléka anya. Az államtitkár hangoztatta, hogy a nőknek ma már vannak lehetőségeik, hiszen tanulhatnak, alakíthatják a közéletet, munkát vállalhatnak, karriert építhetnek, ugyanakkor vannak privilégiumaik is, hiszen kizárólag nekik adatott meg, hogy gyereket hordjanak ki, szüljenek és szoptassanak. A lehetőségekkel pedig úgy kell élni, hogy közben ne mondjunk le a privilégiumokról – jelentette ki Novák Katalin.