09 dec

Település-és Területfejlesztési Operatív Bizottságot hozott létre a SZSZB Megyei Közgyűlés

Település-és Területfejlesztési Operatív Bizottságot hozott létre a SZSZB Megyei Közgyűlés.

Erről a testület ez évi utolsó ülésén döntött pénteken. A háromtagú bizottság munkája lesz az úgynevezett TOP-os pályázatok megyei területfejlesztési összehangolása. Az önkormányzatok számára, az uniós programban a pályázatok 75 százalékát már kiírták. A következő év első felében elkezdődhetnek a kifizetések és a beruházások- mondta el szerkesztőségünknek Seszták Oszkár a megyei közgyűlés elnöke. „A megyében a közmunkaprogram átalakítására szükség van „- ebben egyetértett a testület, és egy olyan javaslattételt fogadott el, amely a közfoglalkoztatottak nyílt munkaerőpiacra történő kivezetését tartalmazza.
Adorján Béla a Jobbik frakcióvezetője a napirendek előtti felszólalásában megköszönte a megyei önkormányzat dolgozóinak idei évi munkáját, hozzátette: sajnálja, hogy az önkormányzati dolgozók alapilletménye nem emelkedett az elmúlt években.
Továbbá azt ajánlotta: februárra fogalmazzon meg a közgyűlés egy közös állásfoglalást a kormány felé, melyben javasolják, hogy az önkormányzati köztisztviselők alapilletménye 20 százalékkal növekedjen jövőre. Az emelést a központi költségvetés állja. További részletek hétfői híradónkban.