02 Sze

18 milliós cigifogás

dohany

Több mint 10 300 doboz cigaretta előállításához elegendő vágott dohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A pénzügyőrök az M3-as autópályán állítottak meg egy autót, amelyben két férfi utazott. A jármű ellenőrzésekor az utastérből és csomagtérből tíz zsák került elő, amelyek összesen 196 kilogramm vágott dohányt tartalmaztak. A kocsiban ülők elmondása szerint a füstölnivalót tartalmazó zsákokat a sztráda szélén találták, és éppen a miskolci NAV kirendeltségébe igyekeztek, ahol le akarták adni azokat. A több mint 18 millió forint értékű dohányterméket a pénzügyőrök lefoglalták, a sofőr és utasa ellen pedig költségvetési csalás elkövetése miatt feljelentést tettek.