22 Már

24. Nyuszi Futás

2016.03.22. nyuszifutas

Idén is várják a családokat a Nyíregyházán már hagyománynak számító, 24. Nyuszi Futásra.

Az óvodásoknak 400 méteres, az általános iskolásoknak pedig 800 méteres távot kell teljesíteniük, de családi számban is indulhatnak a versenyzők. A Városi Stadionban március 26-án szombaton délelőtt 10 órakor kezdődnek a programok, többek között táncműsorral, tombolával, állatsimogatóval és süteménykóstolóval is készülnek a szervezők. A futáson kívül húsvéthoz kapcsolódó jelmezversenyen is indulhatnak a jelentkezők, valamint hímestojás fát is felállítanak majd a rendezvény helyszínén. A tavalyi évben több, mint ezren látogattak el a Nyuszi Futásra és már ötvennél is több támogató segíti a programokat.