02 máj

Döntősök a nyíregyházi kosaras lányok – jöhet az MTK

Screen shot 2016-05-02 at 3.43.19 PM

Bejutott az Amatőr Nemzeti Bajnokság döntőjébe a Nyíregyházi Kosársuli. Farkasinszki Gyuláné együttese az elődöntő második mérkőzésén hazai pályán 74-73-ra verte a TFSE csapatát. Így kettős győzelemmel került a fináléba, ahol az MTK ellen játszhat az élvonalba jutásért.

Az elődöntő első mérkőzésén idegenben hosszabbítás után nyert az NYKS, így várható volt, hogy a második találkozó is jócskán tartogat majd izgalmakat. Nem is csalódtak a Szent Imre Gimnázium csarnokába kilátogató nézők. Az első negyed 24-24-es döntetlennel zárult, a nagyszünetre kétpontos hazai vezetésnél vonultak le a csapatok.

A harmadik játékrész egy ponttal a nyíregyháziaké lett, de negyedik negyed végén átvette a vezetést a TFSE. Egyenlített, majd a vezetést is visszavette a házigazda, 14 másodperccel a végső dudaszó előtt viszont ismét a fővárosiak álltak jobban egy ponttal.

Farkasinszki Orsolya két jó büntetőjével ismét fordult az állás, de az utolsó pillanatokban háromszor is kosárra dobtak a fővárosiak, mivel azonban egyik kísérlet sem járt sikerrel, a Nyíregyházi Kosársuli győzött egy ponttal, és története során először játszhat az élvonalba jutásért Farkasinszki Gyuláné együttese.