23 máj

Együtt a csapat – ezüstérmes lett a Nyíregyházi Kosársuli

Screen shot 2016-05-23 at 11.58.33 AM

Ezüstérmesként zárta a szezont az Amatőr Nemzeti Bajnokságban a Nyíregyházi Kosársuli. Farkasinszki Gyuláné együttese a döntő második meccsén hazai pályán 81-58-as vereséget szenvedett az MTK-Budapesttől. A fővárosiak így 2-0-ra megnyerték a döntőt és visszajutottak az élvonalba.

Az első meccsen aratott magabiztos MTK siker valószínűsítette, hogy már a második találkozón eldől a bajnoki cím sorsa. A nyitó negyedben tízpontos előny szereztek a vendégek, majd a második tíz percben újabb hét ponttal növelték a két csapat közötti különbséget a fővárosiak. A hazaiak jól tartották magukat, de a budapestiek fizikai fölénye és hosszabb kispadja érvényesült a pályán. A záró játékrész döntetlen lett, a mérkőzés pedig 81-58-as MTK győzelemmel zárult.

Screen shot 2016-05-23 at 12.00.08 PM

A meccs végén mindkét csapat elégedett volt, a budapestiek a bajnoki címnek és a feljutásnak, a nyíregyháziak pedig eddigi legjobb eredményüknek örülhettek.