04 jan

Fantomdiákok

2016.01.04. fantomdiakok

Fantomdiákok ültek egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei alapfokú művészetoktatási intézmény padjaiban.

A NAV pénzügyi nyomozói által beszerzett bizonyítékok szerint az alapítványi iskola lejelentett képzésein 311 tanuló nem vett részt, a fenntartó így több mint 30 millió forintot tett zsebre jogosulatlanul. A beiratkozást azzal tették vonzóbbá, hogy nyereményjátékot hirdettek, a jelentkezők között televíziót sorsoltak ki. Ezzel a módszerrel szerezték meg a diákok személyes adatait. A NAV pénzügyi nyomozói az iskola naplójában és egyéb dokumentációjában olyan bejegyzéseket találtak, amelyekkel az elkövetők valószerűnek álcázták a csalást: például osztályozták a nem létező diákokat. Az ügyben a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói költségvetési csalás és magánokirat hamisítás miatt folytattak nyomozást. Harminchat gyanúsítottat kihallgattak, és zárolták az iskola bankszámláját. A gyanúsítottak között igazgatók, gazdasági vezetők és tanárok szerepelnek. Az elkövetőket kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja a bíróság.