25 okt

Felfüggesztett börtön

Képernyőfotó 2019-05-03 - 12.50.32

Felfüggesztett börtönre ítélték az Országos Roma Önkormányzat elnökét.

A bíróság által megállapított – a vádirattal lényegében egyező – tényállás szerint az ORÖ a 2018-as országgyűlési választásokat megelőzően az állami költségvetésből 81 millió forint kampánycélú támogatást kapott. A vádlott 2018. március 24-én Ibrányban találkozott egy rendezvényszervezéssel foglalkozó társaság egyik munkatársával, akitől azt kérdezte, hogy a cég az önkormányzat részére megszervezne-e egy rendezvényt, melynek költségéről számlát kellene kiállítani. Amikor a férfi érdeklődött a rendezvény időpontjáról, Balogh János azt mondta, hogy a rendezvényt nem tartják meg. A néhány nap múlva megtartott másik találkozón a vádlott arra kérte a tanút, hogy annak cége állítson ki 3,5 millió forint összegű számlát az ORÖ mint megrendelő részére egy meg nem tartott eseményről. Balogh a férfinak azt mondta, a számlán feltüntetett összeget az önkormányzat átutalná a kft.-nek, melyből megtarthat 600 ezer forintot, a többi pénzt azonban vissza kell adni neki. A férfi nem fogadta el az ajánlatot, a beszélgetésről pedig hangfelvételt készített.