Idén Tóthné Gerber Mónika anyakönyvvezető kapta a Májerszky Béla-díjat a Közszolgálati Tisztviselők Napja alkalmából tartott ünnepségen Nyíregyházán. Az önkormányzatnál tíz, tizenöt, húsz és huszonöt éve dolgozó közszolgálati tisztviselők munkáját elismerő oklevéllel és pénzjutalommal díjazták, emellett kiosztották a Kiváló Szakszervezeti tag elismerést, valamint a Szakszervezeti hűségért járó okleveleket is.
Kedden elindult a Központi Visszaélésszűrő Rendszer működésének első szakasza, amely a legkorszerűbb technológiát felhasználva, a másodperc tört része alatt képes felismerni a banki utalásokat célzó csalásokat. A nemzetközi szinten is egyedülálló rendszer része a jegybank „öt csapás” intézkedéssorozatának, amelyet Varga Mihály jegybankelnök jelentett be június elején.
A főügyészség indítványozza annak a férfinak a letartóztatását, aki a mozgáskorlátozott testvére életére tört. A harmincas évei elején járó gyanúsított június 29-én kisvárdai otthonukban összeveszett húgával. A vita hevében felkapott egy vasvágó fűrészt, és azzal a sértett nyakát kezdte el fűrészelni. A nő könnyű sérüléseket szenvedett. A férfit a nyomozó hatóság emberölés minősített esetének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki.
Busz és személyautó karambolozott szerda reggel nyolc óra után nem sokkal, az Újfehértót és Nagykállót összekötő, 4912-es út 7-es kilométerszelvényénél. A műszaki mentési munkálatokat a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A helyszínelés alatt teljes út zár volt az érintett szakaszon.
Új királypingvinnel gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark Jégvilág Interaktív Bemutatója. A most érkezett kétéves hímmel már öt főt számlál a királypingvin csapat. A jövevény a Szőlő nevet kapta, és már most szépen beilleszkedett a csapatba.