12 nov

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók

Ismét járnak vonatok Szerencs és Nyíregyháza között

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a MÁV-csoport minden járatán.

A kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók és a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók munkájuk támogatása érdekében használhatják díjmentesen a vasút, a HÉV és a buszjáratokat. A jogosultságot a személyazonosságot, diákok esetében a hallgatói jogviszonyt igazoló okmány és az egészségügyi intézmény által, a kormányrendelet szerint kiállított dokumentum segítségével igazolhatják. Az utazási kedvezmény a vonatokon a 2. kocsiosztályra érvényes, és a helyjegyre, a gyorsvonati pótjegyre, valamint a pótjegyre is vonatkozik.