30 Már

Kevés a hal

keves a hal

Sosem volt még olyan kevés hal az országban, mint idén március végén. Ennek oka többek között az, hogy tavaly a karácsonyi szezont jól zárták, idén pedig korán beindult az export. Emellett tavaly a határzárakat követően annak érdekében, hogy ne maradjon a termelőknél a hal, az állam felvásárolta és telepítette.