12 júl

Kis mértékű növekedés

Kis mértékben ugyan, de az elmúlt fél évben növekedett a lakáshitelezés – nyilatkozta szerkesztőségünknek a Szabolcs Takarékszövetkezet hitelezési igazgató-helyettese.

Dobos Péter elmondta, CSOK-ot egyelőre használt lakás vásárlására veszik inkább igénybe, a már meglévő két gyermek után. Új lakáshoz pedig sokszor nehéz hozzájutni, mivel előfordul, hogy azok már a tervezőasztalnál elkelnek.