18 Júl

Nem merült fel idegenkezűség gyanúja

Tisza_-_Tokaj

A rendőrség nem talált idegenkezűségre utaló nyomot a Rakamazon talált halott férfi ügyében.

Az Index, a Blikk korábbi értesülésére hivatkozva azt írja, speciális mentőcsapatok, búvárok találták meg a férfi holttestét a Tiszában, egy nappal az eltűnése után. A portál szerint az elhunyt a Móricz Zsigmond Színház táncosa volt és a legénybúcsúján, Rakamaz környékén fulladt a Tiszába. A férfi 7 éves kapcsolatuk után vette volna feleségül a párját. – állt az eredeti beszámolóban. 

Ezzel ellentétben a hatóság elmondása szerint másnak a legénybúcsúja révén járt a környéken, ahol a szórakozás tragédiába fordult. Fedor Rita, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerkesztőségünknek telefonon azt mondta, a rendőrség továbbra is vizsgálja a haláleset körülményeit, jelen állás szerint azonban idegenkezűségre utaló jelek nem merültek fel. 

A színház közleményben búcsúzott az elhunyttól, az érintett családdal együtt gyászolják a szakmailag és emberileg is nagyra becsült táncosukat.