24 aug

Sportszelet 2015 augusztus 21.

1. Kisvárda-Szeged

Megszerezte első bajnoki győzelmét a Kisvárda-Master Good. Soós Imre együttese az NB II harmadik fordulójában a Szegedet fogadta és 2-0-ás félidő után 4-0-ra verte ellenfelét.

2. Marso felkészülés

A felkészülés harmadik hetét zárta a Marso-Nyíregyháza. Már a csapattal edzett a bosnyák Haris Taric. Szombaton Nagyváradon játsza első felkészülési meccsét Sitku Ernő együttese.

3. Szokol Dianna

Három ezüstérmet szerzett a kazanyi Masters világbajnokságon Szokol Dianna. A nyíregyházi úszónő a 200, a 400 és a 800 méteres gyorsúszásban is másodikként csapott a célba.

Nyírbátor foci

Három fordulót követően is pont nélkül áll az NB III Keleti csoportjának tabelláján a nyírbátori futballcsapat. Kovács János együttese legutóbb a Nyíregyháza Spartacustól kapott ki 3-0-ra.

5. Kézilabda

A felkészülés legintenzívebb időszakában jár a Nyíregyházi KC, az NB I/B rajtjára készülő csapat sorra játsza az edzőmeccseket.

6. Teke

Két felkészülési tornán vesznek rész a bajnoki rajtig a nyíregyházi tekézők. A hét végén a szolnoki Tisza Kupán, augusztus végén pedig a szlovákiai Nagysároson lépnek dobóállásba Fintáék.

7. Sportol a nemzet

Egy új sportmozgalom indult útjára Magyarországon két hónappal ezelőtt. A cél az, hogy minél többen próbáljanak ki valamilyen sportágat.

8. Karate

Négyszáz egyesületben több, mint húszezren karatéznak Magyarországon. A sportág jelenlegi helyzetéről és lehetőségeiről a szövetség alelnökével beszélgettünk.