16 Júl

Szükség van a diákmunkásokra

diakmunka

Kevesebb mint két hét alatt lekötötték a mintegy félmilliárd forintos keret nagy részét a diákmunkásokat foglalkoztató önkormányzatok és cégek.
A Nyári Diákmunka Programba tavaly közel 4700 diákot vontak be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A fiatalok idén is döntően az önkormányzaton keresztül helyezkednek el. Az éledező turizmus, vendéglátás ágazatban pedig kézzelfogható segítséget jelent a foglalkoztatásuk.

Olvasson tovább!

11 jún

Indul a diákmunkaprogram

diakmunkaprogram

Napi hat vagy nyolc órában dolgozva akár 2-300 ezer forintot is megkereshetnek nyáron két hónap alatt a diákmunkaprogramban részt vevők. A fiatalok munkájára idén is az önkormányzatoknál, illetve a mezőgazdaságban és a turizmus-vendéglátás területén számítanak, jelentkezni jövő keddtől lehet.

Olvasson tovább!

18 máj

Nagy a kereslet a diákmunkára

diakmunka

Nagy a kereslet a munkaerőpiacon diákmunkára. A munkáltatói oldalon kedvező feltétel, hogy nincs foglalkoztatási kötelezettség és jelenleg nem létezik költséghatékonyabb alkalmazási forma. A diákok munkavégzése mára szabályozott és átlátható rendszeren keresztül valósul meg, amelyben a fiatalok jogi védelem alatt állnak.

Olvasson tovább!

01 feb

35 perc – 2021.02.01.

35perc-opening

Mielőbb oltsák be a pedagógusokat – kérik az ágazati szakszervezetek. Egy kutatásból nemrég kiderült: a területen dolgozók körében magasabb az oltási hajlandóság, mint a magyar társadalom egészében. Mennyire van egyetértés közöttük abban, hogy milyen formában bonyolítsák le az idei érettségiket? Erre is keressük a választ a mai adásban.

Olvasson tovább!

20 jan

35 perc – 2021.01.20.

35perc-opening

Drónt kapott karácsonyra ajándékba? Mielőtt felrepülne vele, érdemes tudnia róla, hogy a játéknak minősülő eszközökön kívül immár minden légijárművet regisztrálni kell, használatukhoz pedig akkreditált vizsgával kell rendelkezni. Minden további részletet mondunk hamarosan, a műsorban azonban más témákkal is foglalkozunk.

Olvasson tovább!