28 jan

35 perc – 2022.01.31.

35 perc - Dr. Tóth-Matolcsi László külpolitikai elemzővel az orosz-ukrán konfliktusról beszélgettünk

Egyre könnyebben kerülhetünk manapság olyan helyzetbe, hogy visszaélnek adatainkkal. Hogy mennyire jellemzőek az ilyen esetek megyénkre és mit tehetünk adataink megóvása érdekében, arról is szót ejtünk.

Olvasson tovább!

03 jún

Aggasztó a lakosság egészségi állapota

de kutatas

Rendkívül súlyos a helyzet térségünkben a daganatos és a szív-érrendszeri betegségek okozta korai halálozás terén – derült ki a Debreceni Egyetem kutatásából. A szakértők arra jutottak, hogy olyan országos népegészségügyi program kidolgozására lenne szükség, amellyel csökkenteni lehetne a megbetegedések kialakulásának kockázatát.

Olvasson tovább!

27 ápr

Nem elég egy oltás!

oltas

Országszerte és a megyében is folyamatos a koronavírus elleni védőoltások beadása. A kótaji háziorvosi rendelőben kedden közel nyolcvanan vették fel a vakcinát. A tapasztalatok szerint egyre több fiatal és középkorú regisztrál és kapja meg legalább az első adagot. A háziorvos ugyanakkor figyelmeztet, nem elég csak az első oltást felvenni, teljes védettség ugyanis csak a második dózis után érhető el.

Olvasson tovább!

01 feb

Magas a gyógyszerfogyasztás

Magas a gyógyszerfogyasztás

Míg 2018-ban egy magyar ember átlag havi 3500 forintot költött gyógyszerekre és egészségmegőrzésre, addig egy 2020-as kutatás szerint ez az összeg az elmúlt két évben több mint négyszeresére, akár 15 ezer forintra is emelkedhetett.

Olvasson tovább!

26 jan

Fontos a mentális egészség

mentalis egeszseg

Pontos és gyakori tájékoztatás, valamint a lakosság mentális egészségének védelme – társadalmi szinten ezek az egyik legfontosabb teendők a karantén és a járvány következményeinek enyhítésében, az általunk megkérdezett pszichológus szerint.

Olvasson tovább!

16 dec

35 perc – 2020.12.16.

35 perc - Dr. Tóth-Matolcsi László külpolitikai elemzővel az orosz-ukrán konfliktusról beszélgettünk

Összességében mintegy 18,5 millió hektoliterre csökkent az első kilenc hónapban elfogyasztott ásványvíz és üdítőitalmennyiség. Többek között erről is hallhatnak részleteket mai adásunkban.

Olvasson tovább!

31 aug

Megérkezett a járvány második hulláma

jarvany masodik hullam

Alig egy hét alatt megduplázódott az aktív koronavírussal fertőzött betegek száma Magyarországon. Az egyre súlyosabb helyzet miatt a kormány keddtől lezárja a határokat, a határátkelőknél csak indokolt esetben szabad a belépés.

Olvasson tovább!

26 aug

35 perc – 2020.08.26.

Az idei felsőoktatási pótfelvételi eljárásban összesen 884-en adták be 986 képzésre a jelentkezésüket a Debreceni Egyetemen, ezzel a hazai egyetemek közül ez az intézmény volt a legnépszerűbb. Vendégünk volt az egyetem dékánhelyettese, Dr. Sárváry Attila. “Három generációval az egészségért” projekt keretében egészségnapot szerveznek a praxisközösségek, erről Dr. Soós Zoltán és Dr. Újhelyi János háziorvosok meséltek adásunkban. Többek között ezzel is foglalkoztunk, nézzék meg a részleteket!

09 Már

Lenne hova javulniuk táplálkozás terén a magyar kamaszoknak

diakok taplalkozas

Romlottak a magyar tinédzserek egyes étkezési szokásaira és egészségi állapotára vonatkozó mutatói – derül ki egy nemrég készített felmérésből.

Olvasson tovább!