2018 August 24. - Közzétette: KölcseyTV

A gazdák mellett vannak

Igazságos felvásárlási árat érdemelnek az almatermelők - jelentette ki Aranyos Gábor az MSZP nyíregyházi sajtótájékoztatóján. A választókerületi elnök kiemelte, előzetes információk alapján már augusztus 10-e előtt jelezték az agrárminisztérium illetékeseinek, hogy válsághelyzet alakulhat ki a léalma felvásárlási ára miatt, illetve hogy a minisztériumnak több lehetősége és eszköze van arra vonatkozóan, mint amit eddig felhasznált. Aranyos Gábor a párt nevében felszólította Nagy István agrárminisztert, hogy hétfőtől alkalmazza azon rendkívüli eszközöket, amelyek jogköréből adódóan rendelkezésre állnak. Aranyos Gábor hozzátette, pártja kiáll a gazdák mellett, és mint mondta, megtesznek mindent annak érdekében, hogy a léalma felvásárlása legalább 25 forintos kilónkénti áron történjen meg.

Címkék: