2018 May 10. - Közzétette: KölcseyTV

Betörő miatt folytatnak nyomozást

A Vásárosnamény Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást R. József 21 éves helyi lakos ellen. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. október 9-e és 2018. május 1-je között hat vásárosnaményi lakóház udvarára ment be jogosulatlanul, és onnan, illetve a melléképületekből különböző használati tárgyakat, szerszámokat, szerszámgépeket tulajdonított el. A vásárosnaményi rendőrök a nyomozás alatt beszerzett adatok alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2018. május 8-án elfogtak, gyanúsítottként kihallgattak, és bűnügyi őrizetbe vettek. A kihallgatás alatt R. József a bűncselekmények elkövetését beismerte. A büntetőeljárás alatt a gyanúsított szabadlábon védekezhet. Forrás: haromhatar.hu

Címkék: