2018 November 27. - Közzétette: KölcseyTV

Drágulhat idén a fenyő

A magyarországi termesztésű lucfenyő 20-25 százalékkal, de esetenként akár 30 százalékkal is drágulhat idén. Méterenkénti ára a 3200 forintot is elérheti, ami a munkabérek jelentős, mintegy 50 százalékos emelkedésének köszönhető – közölte a Magyar Díszkertészek Szövetsége az MTI-vel. A közlemény szerint az átlagos eladási ár az ezüstfenyőnél méterenként 5500 forint, a Nordmann-fenyő méterénél pedig 6500 forint körül mozog, ami megegyezik az előző évivel. A fenyőket egyedileg beárazva kínálják, a termesztő és a kereskedő közti ármegállapodásban a méterár az irányadó. Arról is beszámoltak, hogy Magyarországon, 1500–2000 hektáron termelnek fenyőfákat. A karácsonykor értékesített hazai fenyőfák jelentős hányada Vas, Zala és Somogy megyei kertészetekből származik. A vágásra szánt luc-, ezüst- és Nordmann-fenyőket átlagosan 5–10 évig gondozzák, mielőtt a családokhoz kerülnek. A karácsonyi szezonban az országban az importáruval együtt mintegy 2-2,5 millió fenyőfát értékesítenek.

Címkék: