2018 February 14. - Közzétette: KölcseyTV

Egyetemi városok projektjei mutatkoznak meg Cannes-ban

(fotó: internet)

Budapesten kívül idén négy egyetemi város, Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged fejlesztései és befektetései jelennek meg a cannes-i nemzetközi ingatlan szakkiállításon. A Nemzeti Befektetési Ügynökség, az EY és az SSC Heroes legfrissebb adatai alapján a Magyarországon letelepedett szolgáltatóipari vállalatok 80 százaléka fektetne a tevékenységeik kibővítésébe és 50%-a venné számításba a vidéki városokat. A világ legnagyobb ingatlantanácsadója, a CBRE alapján a magyarországi ingatlanokba irányuló befektetések értéke 2012 óta évente 71 százalékkal emelkedett, ellentétben a 26 százalékos közép-európai átlaggal. A MIPIM kiállítás négy napig fog tartani, (március 13.-16) ahol 100 ország 3 100 kiállítója vesz részt és több mint 24 ezer szakmai látogatót várnak. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) célja, hogy a budapesti ingatlanpiac képviselete mellett a vidéki városok értékeit is észrevegyék a nemzetközi befektetők. Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged előnyösek a zöldmezős működőtőke-beruházásoknak és kapacításbővítő fejlesztéseknek - mondta Ésik Róbert, az ügynökség elnöke. //forrás: CivisHír//

Címkék: