2018 April 10. - Közzétette: KölcseyTV

Elfogták a besurranó fiút

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Rakamazi Rendőrőrsére érkezett bejelentés 2018. április 6-án, mely szerint ismeretlen tettes bemászott egy tímári családi ház ablakán és onnan több százezer forint készpénzt és arany ékszereket tulajdonított el - írja a police.hu. A rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, aminek eredményeképpen rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A 15 éves tímári fiút a rendőrőrsre előállították, ahol lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. Vallomásában a bűncselekmény elkövetését beismerte, valamint további korábban elkövetett bűncselekményekről is beszélt. A gyanúsított a helyszíni kihallgatás alatt a rendőröknek megmutatta a rejtekhelyet, ahová az eltulajdonított értékeket vitte. Ott az arany ékszerek egy részét a rendőrök lefoglalták, a hiányzókat a gyanúsított zálogházba adta. Az eltulajdonított készpénz jelentősebb részét már elköltötte, a rendőrök néhány tízezer forintot foglaltak le tőle. A gyanúsított szabadlábon védekezhet. forrás: Police.hu

Címkék: