2018 April 13. - Közzétette: KölcseyTV

Érettségi bizonyítvány kilencvenezerért

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói immáron a harmadik olyan bűnszervezetet számolták fel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amelyik alapítványi iskolán keresztül, csalással jutott úgynevezett normatív támogatáshoz. A nyomozás az iskolaigazgatóval és a tanárokkal szembeni vádemelési javaslattal zárult. A leleplezett bűnszervezet alapítványi iskolát működtetett, hogy támogatáshoz jusson. Érettségi vizsgára felkészítő oktatást hirdettek felnőtteknek, és személyenként ötezer forintért vásárolták meg mintegy négyszáz állítólagos tanuló adatait. Akinek szüksége volt rá, kilencvenezer forintért vehetett érettségi bizonyítványt. A normatívák jogtalan elszámolásához hamis jelentkezési lapokat és osztálynaplókat gyártottak, amivel félrevezették a támogatást folyósító szervet. Az illegális pénz a bűnbanda cégéhez vándorolt, adminisztratív szolgáltatásról, valamint üzleti tanácsadásról szóló fiktív számla ellenében. A pénzügyi nyomozók az iskola tizenhat telephelyén tartottak házkutatást, szemlét és lefoglalást. A szemlék alkalmával videofelvételt készítettek a meglepett oktatóról és a csaknem üresen tátongó osztálytermekről. A nyomozók bankszámlát foglaltak és ingatlant zároltak, így a költségvetést ért mintegy húszmillió forintos kár teljes mértékben megtérült. Jelentős vagyoni hátrányt okozva, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt a társaság tagjaira akár tizenhat év börtönbüntetés is várhat. A pénzügyi nyomozók az ügyben két férfi és négy nő ellen javasolnak vádemelést.

Címkék: