2018 June 08. - Közzétette: KölcseyTV

Évértekélő a Nyíregyházi Törvényszéken

Több mint 70 ezer ügy érkezett 2017-ben a Nyíregyházi Törvényszékre és az illetékessége alá tartozó bíróságokra. Ez az országos összérték valamivel több mint 5%-a. Az ügyek közel 50%-a digitálisan érkezett a törvényszékhez, ezért is volt fontos az a Digitális Minimum program, amelyet a dolgozók digitális felkészültségének mérése érdekében indítottak 2017-ben. Dr. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke elmondta, hogy a 2016 és 2015-ös évekhez képest ez egy minimális csökkenést jelent, de az összes országos érkezés 5,6 százaléka érkezett be a törvényszékre. Hozzátette: ami még fontos számadat, hogy több ügyet fejeztek be 2017 évben is, mint amennyi érkezett, így mintegy 1000 ügy maradt folyatamban.

Címkék: