2018 May 23. - Közzétette: KölcseyTV

Komplex program az Oktatási Hivatallal

10% alá szeretnék csökkenteni a korai iskolaelhagyás mértékét Magyarországon 2020-ra, ez a célja annak a projektnek, amelyben a Nyíregyházi Egyetem is részt vesz konzorciumi partnerként. Ennek része, hogy egy olyan oktatási módszert vezetnek be, amelyben a diákok számára élmény lesz a tanulás, kiscsoportokban, személyközpontú oktatást alkalmaznak majd az általános iskolákban. A projekt végére, 2021-re, országos szinten mintegy 35 ezer pedagógus kapja meg az ehhez szükséges továbbképzést. Feltétlenül fontos valamilyen módszertant kidolgozni és eljuttatni az iskolákba - mondta el Nagyné Schmelzer Erika 35 perc című műsorunkban. Hozzátette: egyrészt a korai lemorzsolódás, a végzettség nélküli lemorzsolódás csökkentése érdekében és úgy általában az iskolák hátránykompenzációs a növelésére is azt gondolom, hogy ebbe beletartozik az is, hogy a pedagógus kiégettség ellen tennünk kell.Ha a gyereknek nem élmény a tanulás, akkor azt a pedagógus se fogja élvezni. A tanárképzési főigazgató elmondta, hogy az új módszer szerint a tanár a tudás közvetlen átadása helyett a tanulás menedzselésére fektetné a hangsúlyt. A tanórákon nagyobb szerepe lenne a tanulók kooperatív munkájának, ahol a tanár státuszkezelőként lenne jelen.

Címkék: