2018 June 22. - Közzétette: KölcseyTV

Megnyílt az Anyák Háza

Létrejött az ország harmadik Anyák Háza a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban. Az Anyák Háza Országos Program pályázat 5 millió forintos fődíjából a kórház különálló épületrészeként 63 ágyon fogadják majd az ellátásra szoruló gyermekeket. A pályázatból megújultak a 20 éves "Mamaszobák" is, valamint olyan kórtermeket alakítottak ki, ahol szülő és gyermeke a gyógyulás végéig együtt maradhat. Molnár László, az Essity Hungary Kft. divízió igazgatója elmondta, hogy a pályázatot tavaly, 2017 elején hirdették meg a Kórházszövetséggel együtt. A pályázatra kórházak vagy kórházakhoz tartozó intézmények pályázhattak, amik ötleteikkel elősegítik a szülőknek a méltó elhelyezését a gyerekeik mellett, amíg a gyerekeik kórházban vagy kórházi ellátás alatt gyógyulnak. Ez egy országos pályázat volt. Az országból 12 pályázat érkezett be és ebből a szakmai zsűri ajánlása alapján 2 nyertes lett 2017-ben. Karcag mellett Kisvárda is nyert a pályázaton, így a Felső-Szabolcsi kórház egy nagy összegű támogatásból valósíthatta meg az elképzeléseit.

Címkék: