2018 July 24. - Közzétette: KölcseyTV

Eredményes a jéger

Már az első évében is kimutatható eredményei lesznek a jégkármérséklő rendszer működésének - mondta el híradónknak Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szervezetének elnöke. Rácz Imre kiemelte, azokban a megyékben, ahol már több éve használják a jéger rendszert, ott akár 83 százalékkal is mérséklődhetett a jégkár. A megyében összesen hetven talajgenerátor állt szolgálatba május 1-jével. Még március végén tették le Balkányban a jégkárelhárító rendszer regionális központjának az alapkövét. Innen hat megye 275 talajgenerátorát felügyelik, ebből a megyében összesen hetvenet. A jéger névre keresztelt rendszernek május 1-jén kellett még szolgálatba állnia. A több uniós országban már jól működő talajgenerátoros megoldás során ezüst-jodidot párologtatnak a levegőbe, ezzel több, de kisebb jégszem keletkezik, amelyek lassabban esnek lefelé, az olvadás nyomán pedig jelentősen csökken a méretük. Az országos rendszer kiépítése 1,8 milliárd forintba kerül, viszont évente közel 50 milliárd forint kár előzhető meg segítségével. Ennek már a működés első évében lesznek kimutatható eredményei. Rácz Imre kiemelte, azokban a megyékben, ahol már több éve használják a jéger rendszert, ott akár 83 százalékkal is mérséklődhetett a jégkár. 

Címkék: