2018 September 21. - Közzétette: KölcseyTV

Vesztegetés

Vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja az ügyészség azt a gázszerelőt, aki 10.000,- forintot kért egy nyírbátori családtól azért, hogy a gázórát ne szerelje le. - írja közleményében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség. A vádirat lényege szerint a nyírbátori családnak tartozása volt a gázszolgálgató cég felé, azonban ezt idővel sikerült rendezniük. Az ügyintézés elhúzódása miatt a gázszolgáltató azonban már intézkedett a szolgáltatás megszüntetéséről, az óra leszerelését külső vállalkozásra bízta. Ennek a Kft-nek az egyik dolgozója a vádlott, aki társával megjelent a fogyasztó lakásában, és előbb az otthon tartózkodó egyik családtagtól, majd a hívásra hazaérkező háziasszonytól is 10.000,- forintot kért cserében azért, hogy a gázórát ne szerelje le, azaz a gázszolgáltatást ne szüntesse meg. A háziasszony nem volt hajlandó fizeni, és arról is tájékoztatta a vádlottat, hogy a tartozását már rendezte, ennek ellenére a vádlott a gázszolgálgatást mégis megszüntette. Az ügyészség vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja a férfit, akivel szemben börtönbüntetést is kérnek a bíróságtól.

Címkék: