2023 May 19. - Közzétette: KölcseyTV

Víg-Kend - 2023. május 19.

A tartalomból: A nyíregyházi Kővári Bence Guiness-rekordot döntött! Hogy miben, az kiderül az adásból. Már készülnek a XVIII. Öhönforgató verseny és néptánctalálkozóra, ami május 27-én lesz Tiszavasváriban. A rendezvény hagyományairól és az idei programokról Kulcsár Lászlóné Jutkával beszélgetünk a stúdióban. Gyerekkora óta rajzol az a grafikus, akinek nemrég nyílt kiállítása a Nyíregyházi Egyetem Könyvtár Galériájában. Kostyál Viktor négy éve készít művészi karikatúrákat ismert, kultikus figurákról. Strudli Fesztivált rendeznek Vállajon május 28-29-én. Vendégünk a település polgármestere, Vilmos István, akit a rendezvény részleteiről kérdeztük. Idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját a nyíregyházi Cantemus Vegyeskar. Erről láthatják bejátszásunkat. Hegyek színesítette történelmi város, tele építészeti remekművekkel és gazdag kulturális élettel. Így lehetne jellemezni Lengyelország egyik legfejlettebb városát, Bielsko-Biala-t. Ezt a sokszínűséget most egy fotókiállítás keretein belül tekinthetik meg az érdeklődők Nyíregyházán.


Mészáros Szilárd igazgató is a vendégünk volt, ő a Váci Mihály Kulturális Központ várható programjairól nyújt információkat. A Jósavárosi Művelődési Házban Szendrei Ágnes, amatőr festőművész alkotásait lehet megtekinteni. Kappan szépségverseny, háromezer adag kakaspörkölt, és vőfélyek vetélkedése. Többek között ezek várják május 27-én, szombaton a Sóstói Múzeumfalu látogatóit. Bölcsődét avattak nemrég Fényeslitkén. Az eseményre pedig, ahogy az lenni szokott, a helyi gyerekek is műsorral készültek. Ebből mutatunk egy kis részletet.




Címkék:
Kővári Bence Guiness-rekord billiárdgolyó Kulcsár Lászlóné Találkozások Háza XVIII. Öhönforgató verseny és néptánctalálkozó Tiszavasvári Kostyál Viktor grafikus karikatúra öhön